Dr. Blasszauer Celia
Ügyvezető (tulajdonos, cégalapító)
celia.blasszauer@dendrite.hu
A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját 1989-ben, majd a Baranya Megyei Kórház II. Belgyógyászatán végzett gyógyító munkát. 1992-től csaknem 8 évig dolgozott a Lilly Hungária Kft.-nél; először területi képviselőként, majd területi vezetőként, legvégül pedig az értékesítési csapat operatív vezetőjeként. Többféle gyógyszercsoport értékesítésével és piaci bevezetésével foglalkozott, főként a felnőtt alapellátás területén. Számos hazai és nemzetközi képzésen, workshopon vett részt. 1997 és 1999 között MBA tanulmányokat folytatott a University of Lincolshire and Humberside keretében.
A Dendrite Hungary Kft. megalakulása óta ügyvezetői tisztséget tölt be. Az eladás és marketing területén kiemelt fókusza az ügyfélkapcsolati menedzsment hazai és regionális szinten. Több alkalommal érte el Európán belül a legeredményesebb regionális business development manager címet.